Ófalu nevét először a 1426-ban említik az oklevelekben. A török hódoltság idején az elpusztult települések közt tartották számon. A XVIII. században a Perczel család népesítette újra a települést, Hessenből (Fuldai apátság területéről) német ajkú lakossággal. Az 1760-as években üvegkészítők települtek be. A lakosság az 1880-as évekig nagyrészt erdei munkákból élt, majd ezt követően szarvasmarha tenyésztéssel foglalkoztak.
Az 1910-es népszámlálási adatok szerint a településnek 800 lakosa volt, ebből 53 magyar és 747 német.
A XX. században esztergált vázú és gyékénykötésű székek készítésével váltak híressé. Az esztergályos mesterséget a Pausch család (kisdorogi származásúak) honosította meg a faluban. Napjainkban is a még élő leszármazottak folytatták a családi hagyományokat és jelenleg is székeket, tornácoszlopokat, fogasokat illetve virágtartókat készítenek. Mind a mai napig több faesztergályos és székes működik.
A településen az 1880-as években került arra az elhatározásra, hogy saját templomot építenek. 1904-ben el is készült és fel is szentelték Szent Antalhoz.
A környékbeli falvak lakói sokáig az itt élő ófalusiakat Heckentappernek-bokorugrónak- nevezték, ugyanis a jó utak hiányában sokáig csak árkon-bokron jutottak ki gyönyörű völgyükből. Valószínűsíthető, hogy ennek köszönhetik az itt élők azt, hogy a II. világháború idejében megmenekültek a kitelepítések elöl.
