Zengővárkony alig négyszáz lelkes település, Baranya megyében, a Zengő lábánál, Pécsvárad szomszédságában, a megyeszékhelytől mintegy húsz kilométernyire terül el. A Keleti-Mecsek Tájvédelmi Körzet részét képezi.
Zengővárkony, Magyarország egyik legdallamosabb nevű települése, mely nevét egy anekdota szerint egy vadkanról kapta… A falu erdejében vadkant kergető telkes gazda, „Várj kan!” kiáltásait hallotta a csősz Várkonynak. A legenda szerint innen a név.
A község igazi története azonban régmúltig nyúlik vissza. Szomszédságában feltárt újkőkori leletek arról tanúskodnak, hogy ezen a tájon már i.e. a III. évezredben már élt ember.
A korai leleteken kívül az ember tevékeny ittlétét igazolja a messze földön híres szelídgesztenyés, mely máig a falu büszkesége. Az első fákat még a törökök elől menekülő magyarok ültették, így ma számos öt-hatszáz éves famatuzsálemekkel találkozhatunk. A helybeliek megkedvelték a különleges mediterrán fát, egyre többet ültettek belőle – melynek szaporításához hozzájárult az igen kedvező klíma is – így az összefüggő gesztenyés lassacskán negyven hektárnyi területen terjeszkedett el, a termés eladásával biztosítva a gondtalan megélhetést, nagyobb jólétet az itt élő embereknek. Ezen a különlegesen szép tájon, a Pécsváradhoz vezető úthoz közeli gesztenyefák árnyékában nyugszik, végső akarata szerint Rockenbauer Pál, „világjáró”, természeti és honismereti filmek készítője.
Településünk írásban fellelhető történetére I. Szent István királyunk koráig tekinthetünk vissza. A Pécsváradi Apátság alapítólevele (1015.esztendő) szerint
I. István adományozta e területet a bencés monostornak. Az Árpád-kori oklevelekben Villa Varkun, Warkun, majd Varkon néven említik. Lakói az apátság nemes jobbágyai voltak. Túlélték a török hódoltság nehéz évtizedeit is, sőt, egyes feljegyzések szerint az oszmánok elöl menekülő görögök is betelepedtek a Zengőalja védett erdeibe. Egy Basileus nevű görög remete emlékét ma is őrzi a bő vízű Balázs-forrás. Más hagyomány a Morvaországból idemenekülő huszitákról beszél, ők lehettek névadói a falu határában lévő Tótok Szőlleje nevű területnek. A törökök kiűzését követően a színmagyar községbe a XVIII. század végén több német család is beköltözött. Az országos reformáció következtében protestáns „kálomista” vallást vették fel. Mára a betelepítések következtében a lakosság mintegy fele római katolikus (német ajkú), másik fele megőrizte reformátusságát.
Talán „zsákfalu” jellegének is köszönhetően, Zengővárkony megőrizte ősi kultúráját. Néprajzilag, lelkületileg, viseletben és hagyományokban a Sárközhöz, egész pontosan annak perifériájára szoruló településekhez tartozik, az ügynevezett külső Sárközhöz. Mintegy szigetként éli meg hagyományait, ápolja gazdag kulturális örökségét. A tolna megyei, sárközi református falvakhoz (Váralja, Decs, Őcsény, Alsónyék, Báta…) szoros rokoni, egymás között csak „rokonyi” szálak fűzik, mely egészen a néprajzi tájegységek kialakulásáig vezethető vissza. Zengővárkony fiataljai a már említett településekről hoztak maguknak feleséget illetve oda mentek menyecskének. Ahogy az lenni szokott keresték a maguk fajtához valót. Így alakultak ki azok a szoros kötelékek, amik máig meghatározzák kulturális értékeinket és mindennapi életünket.
Bővebben a településről: zengovarkony.hu
