Az eltelt időszakban közel 80 önkéntes csatlakozott a „Nyissunk Egymásra a Zengővidéken!” (TÁMOP-5.5.2-11/2-2012- 0143) programhoz, az általuk végzett önkéntes munka óraszáma együttesen eléri a 2000 órát.
A programban segítőként közreműködők számos területen végzik tevékenységüket, egyesek a gondozási központban vagy otthonukban élő idősek és fogyatékkal élők mindennapi életét teszik könnyebbé, színesebbé, mások hátrányos helyzetű gyermekeket, tanulókat mentorálnak. Az Önkéntes Pont szervezésében vagy együttműködésével megvalósult sok-sok közösségi, kulturális, hagyományőrző rendezvényen is nagy számban közreműködtek önkéntesek, fiatalok és időskorúak egyaránt, a Dombay-tavi Családi majálistól, a TeSzedd! akción át a nagypalli Pogácsa Fesztiválig.
A program egyik kiemelendő erőssége, hogy nagy hangsúlyt fordít a generációk közötti együttműködésre, a korosztályok közötti kapcsolatok erősítésére. Erre kitűnő példaként szolgált a Fazekasbodán gyermekek számára szervezett, nemzetiségi hagyományokat őrző tábor is, melyen a PÖP nyugdíjas önkéntesei sütöttek-főztek a gyerekekkel közösen, történeteket meséltek, és a kézműves foglalkozásokat vezették.
Az önkéntesek nem csak adnak, kapnak is. A legaktívabbak júliusban két napos tapasztalatszerző tanulmányúton vehettek részt Zala megyében, Nagykanizsán és a Zalaegerszeg melletti Alsónemesapátiban. A kirándulás során a zalai civil szervezetek, önkéntesek munkájával ismerkedtek, emellett jutott idő a helyi nevezetességek, kulturális értékek felfedezésre is.
Szeptember közepén azok az önkéntesek, akik a munkaerőpiacon szeretnének nagyobb eséllyel elhelyezkedni, ingyenes kompetenciafejlesztésen vehetnek részt, ahol személyre szabott tanácsadást is nyújtanak számukra szakemberek.
Az önkéntes program munkatársai továbbra is várják azokat, akik csatlakozni szeretnénk, vagy érdeklődnek az önkéntesség iránt.
Hétköznapokon 8.00-16.30 között tart nyitva az Önkéntes Pont, a Művelődési Központ Vízmű felőli oldalán.