Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Megnyílt a kormányablak a Pécsváradi Polgármesteri Hivatal épületében

Szeptember 10-én délután zsúfolásig telt az újonnan elkészült iroda. A pécsváradi kormányablak avatására meghívást kaptak megyei elöljárók, Dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, Dr. Jászberényi Gábor főigazgató, Dr. Dakos József rendőr dandártábornok, Baranya Megyei főkapitány, a többi járás vezetője, a pécsváradi járás településeinek polgármesterei és Pécsvárad vezetői, köztük Zádori János polgármester és Dr. Fenyvesi János jegyző.

Horváth Zoltán kormánymegbízott megnyitójában elmondta, hogy a megyében a hetedik kormányablak nyílik. A kormány célja, hogy gyors és ügyfélbarát szolgáltatást nyújtson az állampolgároknak, csökkentve ezzel a bürokráciát és az állami kiadásokat is. Felhívta a figyelmet a korszerű technikai eszközök, az internet nyújtotta előnyökre valamint az akadálymentesített bejáratra, amely révén a mozgáskorlátozottak, kisgyermekesek is könnyen megközelíthetik az irodát. Beszéde végén kitért a köztisztviselői életpályamodellre, hangot adott annak a reményének, hogy hamarosan bevezetésre kerül, az ezzel járó 40%-os béremeléssel együtt.

Dr. Emődy Balázs, a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsváradi Járása vezetője előbb a településről és történelméről nyújtott rövid áttekintést, majd köszönetet mondott a kivitelezésben közreműködőknek valamint a hivatalban dolgozóknak.

Az ünnepi műsorban a Pécsváradi Zeneiskola növendékei muzsikáltak és Kopa Marcell szavalt, majd Antal Géza Pécsváradi esperes és Kiss László református lelkész kért áldást a jelenlevőkre és a kormányablak működésére.

Dr. Horváth Zoltán, dr. Emődy Balázs és Zádori János, Pécsvárad Város polgármestere együtt vágták át a szalagot, átadva ezzel a lakosoknak a megújult térben a kormányablakot.

Bognár Gyöngyvér



Kapcsolódó dokumentumok

Kormányablak Pécsváradon

Részletek