Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Akikre büszkék lehetünk

Az I-DARE elnevezésű projekt megvalósításában a Baranya Megyei Önkormányzat partnerként vesz részt, emiatt szereztem tudomást az alábbi, különleges díjról.

A záró konferenciára 2018. november 28-án került sor a Magyar Oktatási és Kulturális Központban, Eszéken.

A projekt keretén belül akik üzleti tervet készítettek, részt vettek a konferencián, 21 -en mutatták be vállalkozói ötletüket a szakértői zsűri számára. Két döntős kerül kiválasztásra, mint legjobb sikertörténet. Ők lehetőséget kapnak, hogy az üzleti terv megvalósuljon, hat hónapos inkubáció, vagy mentorálás segítségével

A legjobb magyar üzleti terv címet Tóth Szófia, a PSZC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola tanulója kapta, aki egy bio gyümölcslevek készítésével foglalkozó vállalkozás tervét készítette el. Szófia Pécsvárad-Szilágypusztai lakos, ezúton is gratulálok neki!

Az program célja az, hogy felhívja a figyelmet az üzleti tervezés és a vállalkozói lét fontosságára, egy már létező módszertan alapján, valamint célja a fiatalok szakképzésben való részvételének növelése, a szakképzett munkaerőpiaci kínálat növelésének céljával. Határon átnyúló jelleggel, innovatív módszerrel járul hozzá a szakképzés fejlesztéséhez - elsősorban a fém, és elektronikai mérnök, szakmunkás szakmák vonatkozásában - munkaerő piac hiányosságainak csökkentése érdekében. Céljai között szerepel a leendő dolgozó munkaerő piacra történő sikeres bejutásának gyakorlati megvalósítása, szakmai karrier tervezése, valamint a projekt keretében a szakképesítést nyújtó tanulmányokban való részvétel promotálása, a szakértelem, ill. a professzionális tréningek fontosságának hangsúlyozása. Továbbá, a projekt kiemelt célja, hogy a vállalkozóvá válás rendszerét jóval hatékonyabbá tevő innovatív módszerek, e-learning megoldások kerüljenek kidolgozásra. A partnerek közötti intenzív tudás- és tapasztalatcsere biztosítja a projekt céljainak elérését, a Pécs-Eszék-Verőce háromszög alkotta virtuális, határon átnyúló „üzleti tréning és vállalkozóvá válási módszer központ” elképzelés lehetőségével.  

(A projektben a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, mint vezető partner 2017. november 3-án írta alá a Támogatási Szerződést. Ezt megelőzően a Partnerségi Megállapodás 2017. júniusban került aláírásra a projektben résztvevő partnerek által. Megvalósítási időszaka 2017. szeptember 1. napján kezdődött.)

                                                                                  

                                                                                                                                    Andrics Aliz