Január utolsó napján került megrendezésre a pécsi Városi Sportcsarnokban a Dobd a Kosárba program váltóversenye. 12 iskola vett részt a megmérettetésben, köztük voltak a Pécsváradi Kodolányi Általános Iskola növendékei is. A feladatokat előre megkaptuk, így az edzéseken sokat gyakoroltuk, hogy minél jobban szerepeljünk. A versenyen szerencsére visszaköszönt a sok munka, mert a gyerekek gyorsak és ügyesek voltak. Ott még nem közölték velünk az a jó hírt, amit ezen a héten megtudtunk, vagyis az iskolák között a 2. helyet szerezték meg a pécsváradi gyerekek.
Köszönöm a szülők segítségét, valamint a gyerekek odaadó és kitartó munkáját!
Märcz Péter