Harminc évvel ezelőtt, 1993. augusztus 20-án adta át ünnepélyes keretek között Göncz Árpád, akkori köztársasági elnök a várossá nyilvánítás dokumentumait Kakas Sándornak, Pécsvárad polgármesterének. Az államalapítás ünnepén tartott megemlékezésünket ez a jubileum tette idén különlegessé.
A reggeli szentmise után a pécsváradi várban folytatódtak az ünnepi programok: rövid köszöntő után Pécsvárad új plébánosa, Lovász Zsolt atya megáldotta az új kenyeret, mely újra pécsváradi kemencéből került az asztalunkra, Koncsag-Both András és Németh Dea jóvoltából.
Az ünnepi műsorban Szent István király imáját hallottuk Kopa Dorottya előadásában, majd Máté Péter Hazám című dalát adta elő Keller Miklós, zongorán kísérte Apaceller Péter.
Pécsvárad várossá avatásának harmincadik évfordulóján Zádori János polgármester mondott ünnepi beszédet, majd a helyi intézmények, civil szervezetek koszorúkat helyeztek el Borsos Miklós 1969-ben felállított Szent István szobránál. Az ünnepségen közreműködött a Városi Tűzoltózenekar, Wagner József vezetésével.
A pécsváradi vár az ünneplő közönséget idén is vendégül látta az új kenyérből készült zsíros kenyérrel, illetve megkóstolhattuk az idei évi ország tortáját is.
A programok a művelődési központ előtti téren folytatódtak délután 5 órától színes műsorral és bállal.