Cookie Consent by Free Privacy Policy Generator website

Koszorúzási ünnepség és kenyérszentelés

Az államalapítás ünnepén koszorúzási ünnepségre vártunk minden érdeklődőt a pécsváradi várba, az ezer éves múlttal rendelkező történelmi emlékhelyre.

Rövid köszöntő, illetve a Városi Tűzoltózenekar muzsikája után Szuhanics Albert: Augusztus húsz, új kenyér, asztali áldás című versét hallottuk Stiefel Hanna előadásában.

Gál Krisztián, újonnan választott, október 1-én hivatalba lépő polgármester mondott ünnepi beszédet, majd Lovász Zsolt atya megáldotta az új kenyeret, mely újra pécsváradi kemencéből került az asztalunkra, Koncsag-Both András és Németh Dea jóvoltából.

Az ünnepség zárásaként a helyi intézmények, civil szervezetek koszorúkat helyeztek el Borsos Miklós 1969-ben felállított Szent István szobránál.

A pécsváradi vár az ünneplő közönséget idén is vendégül látta az új kenyérből készült zsíros kenyérrel, illetve megkóstolhattuk az idei évi ország tortáját is.

 


Az államalapítás ünnepe

Részletek