„A művészet, mint az élet, nyílt titok.” (L. Durell)
Nagy érdeklődés mellett, művésztársak, volt osztálytársak, rokonok jelenlétében nyílt meg új időszaki kiállításunk a Szent László teremben március 15-én. Stenger Györgyi képzőművész „… AZ IDŐTLENSÉG, AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG, A VARÁZSLAT…” című kiállítását Szilágyi János, Magyar Művészeti Akadémia-díjas grafikus és festőművész nyitotta meg. Ő a vezetője a budapesti SpiriTUSz Alkotókörnek, ahol Györgyi immár 12 éve alkot. Sokoldalúságának bizonyítékaként megjelent verseskötetét is elhozta.
A megnyitón közreműködött Parcsami Borbála, a Kodolányi János Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója és növendéke, aki gyönyörű fuvolajátékával elvarázsolta a közönséget.
A színes – színpompás és változatos – kiállítás 2025. május 4-ig látogatható a múzeum nyitvatartási idejében.